Egyben sült tarja kéksajtos gnocchival recept

  • Egyben sült tarja kéksajtos gnocchival recept
  • Egyben sült tarja kéksajtos gnocchival recept

Egyben sült tarja kéksajtos gnocchival recept  Egyben sült tarja kéksajtos gnocchival recept  

Hozzávalók:

3 személyre:
50 dkg sertéstarja egyben
40 dkg paradicsom
egy fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
3-4 babérlevél
mokkáskanál kakukkfű
mokkáskanál bazsalikom
3 dl bor
5 dl húsalaplé

gnocchi:
50 dkg burgonya
2 tojássárgája

10 dkg liszt
5 dkg kéksajt

Recept:

A diétázók lapozzanak is tovább!

Mert a tarja isteni, zaftos, de sajnos zsíros! Az elkészítéshez a húst forgassuk meg lisztben, majd minden oldalát kapassuk meg kevés olajon forró serpenyőben.  Tegyük tényérra, és a visszamaradt zsiradékon futtassuk meg az apróra vágott hagymát és fokhagymát. Tegyük hozzá a répát és az apróra vágott paradicsomot. Adjuk hozzá a kakukkfüvet, a bazsalikomot, a babérlevelet és a sűrített paradicsomot. Öntsük fel borral és alaplével.

Forraljuk fel. Fektessük jénai tálba a húst, öntsük köré a ragut, és a fedelével letakarva tegyük 180 fokra előmelegített sütőbe. Két és fél óra alatt teljesen megpuhul, villával szálaira szedhető a hús.

A gnocchihoz – akár előző nap – egy tepsiben süssük meg a burgonyát és a fokhagymát egészben, hámozatlanul, míg a krumpliba könnyedén bele tudunk szúrni egy villát.

Hámozzuk meg a krumplit, a fokhagymának tetejét levágva nyomjuk ki a krémes „belsejét”. Nyomjuk jól össze, és gyúrjuk át sóval, kéksajttal, tojássárgájával és liszttel.

Osszuk kisebb gombócokra, ezeket sodorjuk ujjnyi vastagságúra, és vágjuk fel két centis darabokra. Lobogó, sós vízben főzzük ki a tésztát, majd forrón adjuk a húsos raguhoz.

Ha tetszett, kattints és küldd el ismerőseidnek!

0  A+ a-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*