A+ a-

A bor mámorában

A bor mámorító hatása egyidős a szőlőműveléssel. Ettől a hatástól a történelmet formáló karizmatikus hősök, uralkodók sem mentesültek. Ha a két szempontot összevetjük, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a bor is formálja a történelmet. Lám!

A bor hódítani indul

Eurázsiában mintegy 140 millió évvel ezelőtt számos szőlőfaj létezett, de az utolsó kb. 18 ezer évvel ezelőtt beköszöntött jégkorszak elpusztította ezek javarészét. A védettebb területeken megmaradt fajtákból a ligeti szőlő futotta be a legbámulatosabb pályafutást.

A legendák szerint Örményország a szőlőkultúra őshazája, hiszen Noé az Araráton szőlőt telepített, majd a belőle készült bort fogyasztotta. Jerevánban, egy barlangban valóban találtak több ezer éves szőlőmagvakat, Urartuban talált írásos emlékek szőlészeti terminológia meglétéről tanúskodnak. Az asszírok Grúziát tekintették a bortermelés központjának, tehát a bor első készítői ősi kaukázusi népek voltak, és a technológia innen terjedt el Mezopotámiában, Perzsiában és a sumer államokban is.

A sumérok i.e. 4000 körül már termesztetek szőlőt, fogyasztottak bort, ahogy erről az ősi mítosz, a Gilgames is beszámol. A sumérok isteneiknek olajat, tejet és vörösbort áldoztak. (A vért és a bort az ő nyelvükön ugyanavval a szóval fejezték ki!!) A térségben későbbiekben megalakuló államok (Asszíria, Babilónia) életében is meghatározó szerepe volt ezen italnak.

Ógörög boros edény

Egyiptomban azonban nem volt őshonos a ligeti szőlő, de kereskedelmi kapcsolatok révén beszerezték a növényt, meghonosították, és a borkészítési eljárásokat is továbbfejlesztették. Az öntözőrendszerek biztosították a szőlő vízigényét is. Itt fejlesztették ki a szőlőmetszés eljárását és találták fel hozzá a megfelelő eszközt: a szőlőkést. (Évszázadokkal később a görögök gyakran alkalmaztak egyiptomi munkásokat a szőlők szakszerű metszésére.)

Az Egyiptomban kialakított eljárások végül föníciai közvetítéssel jutottak el az ókori világ különböző pontjaira. A zsidók körében a füge és a szőlő a béke és a jólét jelképe volt, Palesztinában mindkét növény egész évben igen bőven termett. Az ótestamentumi történet szerint a húsról és a vérről áttértek a kenyér és bor áldozati felhasználására, ez a későbbi krisztusi áldozat szimbólumaként a keresztények körében is elterjedt. (Krisztus halála előtti utolsó estéjének színtere, a Getszemáné-hegy neve héberül prést, présházat jelent.)

A görögök szerepe a borkultúra területén széles körben ismert. A szőlőtermesztés és borkészítés szakirodalma – gyakran szépirodalmi keretek között – a képzőművészeti alkotások, a mítoszok mind megőrizték és továbbadták ezt az oly fontosnak tartott tudást. A hellén telepesek az általuk elfoglalt területekre magukkal vitték ezeket az ismereteket, galliai kolóniáik megalapozták a későbbi francia és német bortermelést is, mely az európai borkultúra alapjává válhatott.





Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.