A+ a-

Tettye étterem, Pécs

Pécsi tartózkodásunk harmadik napján a szállásadónőnk által ajánlott, turisták által közkedvelt, nagy múltú Tettye éttermet teszteltük. A Vendéglő a Mecsek déli oldalán található egyedi, hangulatos környezetben.

Sajnos a kerthelyiséget novemberi látogatásunkkor már nem tudtuk élvezni. Már az előtérben kedvesen elkérték a kabátunkat, amit egy ruhatári jegy ellenében fel is akasztottak nekünk.

Asztalfoglalásunk nem volt, de szerencsére volt még szabad hely, sokan látogatják az éttermet.

Az étlap a hagyományos magyar ételek mellett sváb és szláv ételekkel is csalogat, de nem maradnak éhesen a vegetáriánusok sem. A borlap Pécs környékének és Baranya megye elismert termelőinek remek borait kínálja.

Fokhagymás sertésszeletet és rablóhúst kértünk, sőt céklasalátát is tudtunk rendelni. Az adagok hatalmasak voltak, a hús ízes a tálalás dekoratív. Egy kis levonás jár talán a mirelit sült burgonyáért.


Desszert helyett két remek kávéval nyugtattuk pukkadásig telt gyomrunkat. A kiszolgálás gyors, kedves, a fizetőpincér figyelő szemmel jár körbe az asztaloknál, és kedves kérdéssel bizonyosodik meg, hogy jól érezzük-e magunkat.

Az árszínvonal közepes, a korábban próbált Rundo étteremnél drágább, de megéri az árát. Honlapjuk informatív.

Egyetlen negatívum, hogy távozáskor – az érkező vendégek miatt – már nem fordítottak ránk elég figyelmet, talán nem is köszöntek.

4,5 / 5 pont.

7625 Pécs, Tettye tér 4.
Tel.: 72/532-788
http://www.tettye.hu/





Tettye étterem, Pécs bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kovács Katalin hozzászólása:

    Kedves Gasztromankó!
    Nem szoktam hozzászólni ismeretlen emberek honlapjához, de az étteremkritikájukat olvasva nem bírtam megállni. Komárom, Kocsis Vendéglő. Vagy akár a legtöbb étteremkritika. Mi ez? Milyen jogon írnak le így egy éttermet, amiben csak egyszer voltak? Nagyon jó kis étterem, nagyon olcsó áron, fiataloknak és külföldieknek is. Meg szeretném még kérdezni, hogy egyáltalán kiket tisztelhetünk a z Önök személyében? Nem találtam személyt az oldal mögött, vagy csak nagyon elbújt. Roppant sok kritizálást lehetne mondani a honlapjukra, de szerencsére nem látok különösebben hozzászólásokat, mert úgy látszik ez csak az Önök kiváltsága. Egyébként a nevükben a mankó szó, valóban helytálló, ha minden hazait leszólnak. Bezzeg a külföld!
    Hát ennyit muszáj volt elmondanom, de én sem ígérhetem, hogy azt tudom mondani, hogy viszlát!

    • Gasztromankó hozzászólása:

      Kedves “Kovács Katalin”!

      Ellentétben Önnel, nekem van arcom és nevem, minden információ ott áll a honlapon.

      Gondolom neve valamiféle “művésznév”, és az e-mail címét sem gyakran használja más célra. Talán rokoni szálak fűzik “Csillához”, aki a Brnoi étteremkritika után trollkodott?
      Érdekesnek találom, hogy megjegyzését pont a pécsi Tettye vendéglő értékelése után tette, holott a hely éppen jó kritikát kapott.
      Nem leírunk egy-egy éttermet, csupán értékelést adunk az ott elköltött fogásról, illetve a helyiség hangulatáról, külleméről.
      Ha ügyesen keresgél, találni fog rengeteg hasonlót az interneten (talán nekik is ír, ha a kritika éppen negatív?), nem egy új műfaj megteremtője vagyok, és úgy érzem, szabad véleményt formálnom egy-egy helyről vagy ételről, nem hiszem, hogy ezt törvény tiltaná :)
      A honlapra is nyugodtan tehet megjegyzést, építő kritikát, szívesen fogadjuk.

      A következő mondatát sajnos nem tudtuk értelmezni. “Egyébként a nevükben a mankó szó, valóban helytálló, ha minden hazait leszólnak.”

      “Bezzeg a külföld!” – Ezt a mondatát sem tudtuk hova tenni, erre hol talált példát a weblapon?
      18 hazai étteremkritika szerepel a honlapon, és összesen egy spanyol gasztrocikk, amelyben tárgyilagosan leírom a tradícionális ételeket, illetve azt, hogy nekünk a helyi kedvenc, a paella nem ízlett….Nem találom helytállónak megjegyzését.

Várom a hozzászólásokat!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *

5,339 Spam Comments Blocked so far by Spam Free Wordpress