Főoldal \ Újévi lencseleves
A+ a-

Újévi lencseleves recept

Hozzávalók:

1 nagy nyers, füstölt csülök
3-4 fej vöröshagma
1 fej fokhagyma
3-4 szál sárgarépa

3-4 babérlevél
20 dkg lencse
1 nagy evőkanál liszt
3-4 dkg zsír
pirospaprika

vékonymetélt
3-4 evőkanál gríz
olaj

Recept:

Szöcsi barátnőmnél ettünk egy remek szilveszteri estén lencselevest. Tudni kell, hogy én borzasztó válogatós vagyok, a lencséről hallani sem akartam addig a napig.

Talán az udvariasságom egy picivel nagyobb, mint a válogatósságom, ezért kénytelen voltam megkóstolni.

És láss csodát, ízlett! Olyannyira, hogy azóta már egyszer megcsináltam, és idén újév napján megint.

Szöcsi levesbetétnek egy különleges grízes metéltet kínált, így én is azzal készítettem most el. A lencsét éjszakára beáztatom vízbe.

A leveshez a csülköt jó hagymás sós, fokhagymás vízben puhára főzöm .

A levet leszűröm, és a szűrt lébe teszem a lencsét, a répát, babérlevelet teszek hozzá, és puhára főzöm a zöldségeket.

Egy másik kis lábasban zsírt hevítek, rádobok egy evőkanál lisztet, egy pici pirospaprikát. Kevergetve kicsit pirítom, majd egy merőkanállal merek hozzá a levesből. Állandó keverés mellett homogenizálom, majd a leveshez öntöm. Ez a rántás fogja kissé sűríteni a levesünket.

A levesbetéthez kifőzöm a metélt tésztát enyhén sós vízben.
A grízt kevés olajon barnára pirítom, majd pici vizet hozzáadva puhára párolom. A grízt összekeverem a tésztával, és a leves mellé tálalom.









Várom a hozzászólásokat!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *

9 715 Spam Comments Blocked so far by Spam Free Wordpress