Főoldal \ Zöldséges rizs
A+ a-

Zöldséges rizs recept

Hozzávalók:

Egy személyre:
15 dkg csirkemellfilé
10 dkg fagyasztott wok zöldség
egy csésze rizs
olaj
worchester szósz
szójaszósz
balzsamecet

currypor

Recept:

Férjem kedvenc étele, ahogy itthon hívjuk, A RÍZS. Hosszú í-vel, szigorúan.

Ehhez a csirkemellet mossuk meg, vágjuk csíkokra.
Olajon pirítsuk meg,sózzuk, majd fedő alatt alacsony lángon pároljuk egy ideig.  Levéve a fedőt, újra nagyobb lángon pirítsuk, míg a leve eltűnik.

Ekkor dobjuk hozzá a  zöldségeket, és azokkal is futtassuk meg. Öntsük hozzá a  párolt rizst, locsoljuk meg néhány evőkanáé balzsamecettel, szójaszósszal, és worchester szósszal, ízlés szerint. Adhatunk hozzá kevés curryport is.

A párolt rizst a következőképpen készítsük: öntsünk kevés olajat egy teflonos lábosba, forrósítsuk fel, majd dobjuk rá a megmosott, jól lecsepegtetett rizst. Pirítsuk folyamatos kevergetés mellett, míg az összes rizsszem kifehéredik. Öntsük fel a rizs térfogata kétszerese mennyiségű vízzel. Sózzuk ízlés szerint. Fedő alatt alacsony lángon főzzük 12 percig. Ekkor zárjuk el a gázt. A fedőt egy pillanatra se emeljük fel! Kössük meg jól egy abrosszal, vagy egyéb textíliával, így dunsztoljuk további negyed órát. Csak ezután nézzük meg a  “művet”.

Keverjük jól össze a zöldséges hússal, és tálalható!





Várom a hozzászólásokat!

Your email address will not be published. Required fields are marked *

* Copy This Password *

* Type Or Paste Password Here *

117 Spam Comments Blocked so far by Spam Free Wordpress

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>