Fehércsokis kávétorta csokilapokkal recept

  • Fehércsokis kávétorta csokilapokkal recept
  • Fehércsokis kávétorta csokilapokkal recept
  • Fehércsokis kávétorta csokilapokkal recept

Fehércsokis kávétorta csokilapokkal recept  Fehércsokis kávétorta csokilapokkal recept  Fehércsokis kávétorta csokilapokkal recept  

Hozzávalók:

A piskótához:
4 tojás
2 evőkanál finomliszt
2 evőkanál rétesliszt
4 evőkanál cukor
fél zacskó sütőpor

babapiskóta (nem számoltam)
kávé
cukor

fél liter tejszín vagy hulala
2,5 tábla fehércsoki
3-4 kanál nescafe
rumaroma

2 tábla étcsoki
tortadara

Recept:

Szöcsi szülinapjára készítettem a tortát, egész finom lett.

Alapja a szokásos piskóta.

Ehhez melegítsük elő a sütőt 190-200 fokra. A tojásfehérjéket verjünk fel egy csipet sóval kemény habbá. Öntsük hozzá a cukor felét és keverjük tovább.

A sárgájákat addig keverjük a cukor másik felével , míg vajfehérségű lesz. Adjuk hozzá a a liszttel elkevert sütőport több részletben, és keverjük jól el. Annyi lisztet tegyünk bele, hogy már-már nehezünkre essen a keverés, de még ne legyen száraz, morzsálódó a krém. Kevés fehérjehabbal lazítsuk, még habverővel dolgozva. A maradék fehérjehabot óvatosan, immár kanállal keverjük hozzá, ne törjön össze.

Sütőpapírral béleljük ki egy 22 cm tortaforma alját. A masszát oszlassuk el a formában, tegyük a sütőbe. Ha megemelkedett a tészta, mérsékeljük a hőt 150-160 fokra és süssük addig, míg a tészta közepébe szúrt villára vagy hústűre nem ragad massza, illetve addig, míg a tetejét megfogva már nem a „zacskózizegéshez” hasonló hangot adja. A kész piskóta oldalát hűlés után késsel lazítsuk meg, vegyük le róla a formát, majd a sütőpapírt, és vágjuk kétfelé.

A krémhez verjük fel kemény habbá a tejszínt, amjd óvatosan csorgassuk hozzá a fehércsokit, a nagyon pici vízben feloldott nescafet, és a rumaromát. Ha szükséges, további porcukorral ízesítsük.

Az alsó lapot kenjük meg a krém egy részével, majd rakjuk ki cukros kávéba mártott babapiskótával. erre újabb adag krém kerül, majd a második piskótalap.

Kívül is vonjuk be a tortát, tetejére habrózsák kerüljenek.

A csokidíszhez megolvasztottam a csokit. Sütőpapírra kentem az olvasztott csokit, majd megszórtam tortadarával. Hűtőbe tettem szilárdulni, majd késsel téglalapokra szabdaltam és a torta oldalához nyomkodtam.

Ha tetszett, kattints és küldd el ismerőseidnek!

0  A+ a-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*