Punto gelato, Budapest

Ez a cukrászda és pizzéria egyben egy búfelejtő, ugyanis a fogorvosunk mellett van pont, így legutóbb is kezelés után tértünk be egy fagyira még nyáron. A fagyi finom volt, a kirakat pedig csábító, így nagy reményekkel tértem ma be – megintcsak fogászat után. Az árszínvonalon meglepődtem, azt hittem, sokkal magasabb. Az előző két tesztelt cukrászdához képest olcsó, a négy szelet sütiért ezerhatszázvalahány forintot fizettem.

A kínálat elég nagy, a sütik dekoratívak, és majdnem elcsábultam a pénztárnál sorakozó kis üveges krémre is, de hősiesen ellenálltam!

Mivel étterem is egyben, elég nagy a hely, szimpatikus is, kényelmesen le lehet ülni és fogyasztani.

Nagy izgalommal tértem haza a zsákmánnyal, alig vártam, hogy túllegyünk az ebéden, és nekilássunk a kóstolásnak.

Sajnos csalódtunk kissé…..

Feketeerdő torta

Magas tortaszelet, alig áll meg a tányéron. 3 réteg kakaós piskóta,egy réteg meggyzselé, tejszín, csokis tejszín a töltelék, tetejét egy réteg tejszínhab, csokiforgács, habrózsa és egy kakukktojás adja….

Nem túl karakteres a szelet, nagyon könnyű, a „light” szó ugrik be róla elsőként. Talán azért, mert nem elég édes. Bár van, akinek ez külön öröm, mi azért eszünk süteményt, mert szeretjük az édes ízt. Sajnos a tetején csücsülő habrózsa kemény és mű, ez a többi, alant elemzett tortára is igaz. A  díszítésül szolgáló kakukktojást nem tudtuk beazonosítani. Az biztos, hogy nem meggy, ami egy feketeerdőre illene. Inkább szőlő, de akkor gmo. Vagy szilva, de akkor a magja fura…..

Brazil dió torta

Ha egy szóval kellene jellemezni: felejthető.

Ha nem tudnánk, mit eszünk, véletlenül se jutna eszünkbe. Dióval csak a  tetején kevéske díszként találkozunk illetve néhány vékony diólapocska a krémbe van elrejtve.

Három réteg puha piskóta közt bújik meg a krém, a tetejét tejszínhabréteg, kakaószórás, kevéske dió és a „műrózsa” adja.

Sajnos a krém jellegtelen, nem elég édes, túlságosan zselatinos.

Maxi king torta

A négy alany közül ez a legjobb, de csak a vastag karamell miatt, ami ad egy kis ízt a sütinek.

3 réteg piskóta, 2 réteg tejszínkrém, vastag karamellréteg adja a „testet”, ezt koronázza az utolsó piskótalapot bevonó nagyon vékony puha csokiréteg, amit mogyorószórással tettek izgalmassá. A habrózsa itt is mű, a díszül szolgáló ostya puha, nedvességtől nyúlós, nem ropog.

Az egész sütiből a karamellréteg a legkívánatosabb, de hogy kukacos legyek, abban felfedezni véltem egy vanília-aroma ízt, ami művivé tette még ezt is.

Tojáslikőr torta

Bevallom, mire hazaértem, elfelejtettem, mi volt  a negyedik vásárolt tortaszelet. Ám kóstolásnál rögtön beugrott, ez legalább egy pluszpont az amúgy megintcsak unalmas tortaszeletnek.

Nagyon látványos a külseje, ez nem vitás. Két réteg csokis piskóta között vastag tojáslikőrös krémbe ágyazva profiterol golyók leledzenek.

Erre rímelve a sütemény tetején is megjelennek az olasz golyók,  ez jópofa ötlet. Viszont ez sem elég ízes-édes, szintén sok a zselatin, nem venném újra.

Összegzésül: fagyiért betérünk még, süteményt itt többet nem valószínű, hogy veszünk.

Punto Gelato Kávézó-Fagyizó-Pizzéria
1117 Budapest, Fehérvári út 50-52.
Tel.: +36 1 371 0101

Ha tetszett, kattints és küldd el ismerőseidnek!

0  A+ a-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*