A Fény Utcai Piacon nyit éttermet az ország egyik legismertebb séfje

Bíró Lajos egy már bevált koncepcióval érkezik, mégis sok újdonsággal készül a Fény Utcai Piacra, amely egyre több izgalmas gasztronómiai helyszínnek ad otthont.
A Bocuse d’Or Akadémia egykori elnöke szinte minden éttermi műfajban működtet sikeres egységeket: pesti bisztró, vidéki és budai vendéglő, streetfood büfé. Nem szokott tévedni. Ha ő
belevág valamibe, az általában sikerre van ítélve – részben a jó helyszínválasztás miatt.

A Széll Kálmán tér környéke közlekedés szempontjából is a főváros egyik legszerencsésebb lokációja. Ráadásul van itt egy olyan piac, ahol – ellentétben a többi budai piaccal – nem hat idegennek a magas minőségű streetfood. Felvágottakban, sajtokban, kávéban például már eddig is megvolt az a
szint a piacon, amit mi is képviselünk az ételeinkkel” – indokolja a séf, hogy miért a Fény Utcai Piacot választotta az új Buja disznó helyszínéül. Az étterem december 12-től várja a látogatókat.

Változást hoz a címváltozás Bíró szerint ez az étterem is 80%-ban a rántott húsra fog épülni, ahogy korábbi helyszínén, a Hold Utcai Piacon tette, de a Séf utcájának jellegzetességei is elfedezhetők lesznek majd. Így a rántott hús mellé bejön a kínálatba a rántott csirkecomb és rántott kacsa máj, de állandó étel lesz a pirított sertés máj és a sült kolbász is.

Minden hétre készülnek majd egy főzelékkel, amelyet keddtől csütörtökig lehet majd kipróbálni, hogy aztán péntekenként főszerepbe kerülhessen a klasszikus sólet. Az új étteremnyitásnak a vietnámi nemzeti étel, a pho leves rajongói is örülhetnek, mert a Buja disznóban biztosan lesz néhanapján a tiroli májgombóccal kombinált változat.

A szombat mindig egy  különleges reggelivel fog indulni, olyan ínycsiklandó kombinációkat vonultatva fel, mint például a bundás kenyér spenóttal és rákkal. A szombatok folytatása is izgalmas lesz, mert az egyik héten tudunk majd borjúmájat, a másik héten borjúlábat enni, havonta kétszer pedig számíthatunk egy pop up jellegű, nem mindennapi fogásra, ilyen például a rákkal készülő steak.

A járvány alatt kénytelen volt a Buja disznó stábja beletanulni a kiszállításba, és a karantén végeztével is megtartották ezt a szolgáltatásukat, így hamarosan a budaiaknak is lesz lehetőségük, hogy a Fény Utcai Piacról ezeket a fogásokat házhoz rendeljék. (Ez alól kivétel a hétfő, amikor a Piac ugyan üzemel, de a Buja disznó pihenőnapot tart.)

Több mint 100 üzlet és vendéglátóhelység a Fény Utcai Piacon A Fény Utcai Piac eddig is helyet adott izgalmas gasztronómiai pontoknak – számos lehetőség várja a nemcsak vásárolni betérőket, de azokat is, akik étkezni szeretnének.

Az elmúlt 22 évben közel 33 millió látogatás történt a Piacon, a csaknem 20.000 négyzetméteren több mint 100 üzlet és vendéglátóhelység, a kereskedelmi szinteknek köszönhetően pedig számos ügyintézési lehetőség áll a látogatók rendelkezésére.

Ha tetszett, kattints és küldd el ismerőseidnek!

0  A+ a-

2 hozzászólás: “Foszlós kakaós kalács

  1. Azt, hogy megsült-e a kalács, úgy lehet ellenőrizni, hogy beleszúrsz egy kötőtűt. Ha a kihúzás után rá van ragadva a tészta, még sütni kell, ha nincs, akkor átsült a kalács. Nálunk az öregek így csinálták.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*