Hozzávalók:
2 tojás
pici cukor
só
2 evőkanál liszt
fél zacskó sütőpor
50 dkg libamáj
0,5 l tokaji aszú
1 zacskó zselatinfix
10 g zselatin
2 dl tejszín
Recept:
Igazi ünnepi csemege. Sós-édeskés piskótaalapon krémes libamájréteg és tokaji zselé.
A piskótához melegítsük elő a sütőt 190 fokra.
A tojásfehérjéket verjünk fel egy csipet sóval kemény habbá.
A sárgájákat egy kevéske cukorral (max 2 kávéskanál) verjük egy percig. A liszttel elkevert sütőport szitáljuk hozzá, és keverjük jól el. A fehérjehabot óvatosan, immár kanállal keverjük hozzá, ne törjön össze.
Egy 18 cm-es kapcsos tortaforma alját béleljük ki sütőpapírral.
A masszát oszlassuk el a formában, tegyük a sütőbe. Mérsékeljük a lángot 170 fokra, és süssük, míg megszilárdul.
A májat hártyázzuk le, és szedjük ki a főbb ereket. nyugodtan szétbonthatjuk, hisz’ úgyis turmixolni fogjuk. Jó egy éjszakára 3 dl tokajiba áztatni. Másnap leöntjük róla a bort (pici maradhat) sózzuk, borsozzuk. Adjunk hozzá fél dl tejszínt és turmixoljuk össze.
A tortaforma alját béleljük ki sütőzacskóval, és öntsük bele a masszát. Tekerjük eb az oldalát alufóliával, hogy a víz ne tudjon behatolni a formába, majd ültessük a forma kétharmadáig érő vízfürdőbe, és így süssük 160 fokon, amíg megszilárdul. Nekem egy és negyed óra volt.
Kétszer készítettem, egyik alkalommal a májból zsír vált ki, azt sütés közben leöntöttem.
Kihűtöttem, majd ismét leturmixoltam. A maradék tejszínt habbá verve hozzákevertem, majd a zselatinfixet elegyítettem a masszába. A piskóta köré tortagyűrűt tettem, ráöntöttem a májat, és a hűtőben megszilárdítottam. A tokaji zseléhez a maradék bort 1 zacskó (10g) zselatinnal összemelegítettem, majd amikor már kezdett kocsonyásodni,a torta tetejére öntöttem óvatosan.
A zselé megkötése után késsel kilazítottam a formát, lehúztam a tortáról, és megigazítottam a krémet.