Sajttorta recept

  • Sajttorta recept
  • Sajttorta recept

Hozzávalók:

Az alaphoz:
25 dkg darált keksz
12,5 dkg olvasztott vaj
cukor ízlés szerint
Krémhez:
60 dkg krémsajt
15 dkg porcukor
1 citrom reszelt héja
citromlé ízlés szerint
1 dl tejföl
3 tojás
1 evőkanál étkezési keményítő

Recept:

Könnyű, habos sütemény, nem bírom abbahagyni.
Az egyetlen nehézség benne a krémsajt beszerzése. Merthogy sótlan krémsajtot nehéz beszerezni (illetve drága).

Ám a Lidl-ben sikerült találnom alkalmas “anyagot”. Ebből vettem két dobozzal és egy kis doboz mascarponét is. Ez a  keverék remeknek bizonyult. Keksznek szintén Lidl által forgalmazott amaretto keksz és babapiskóta keveréket használtam, ez adott egy marcipános hangulatot a sütinek.

Kezdődjön  recept:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra.

Az alaphoz aprítógépben daráljuk le a kekszeket, majd e kekszmorzsát keverjük össze az olvasztott vajjal és kézzel nyomkodjuk bele egy sütőpapírral bélelt 24 cm átmérőjű kapcsos tortaforma aljába. Süssük meg 5-10 perc alatt. Nekem kissé “vajas” maradt, de nem keseredtem, szórtam rá némi zsemlemorzsát és visszatoltam még picit, így remek lett.

A töltelékhez keverjük habosra a sajtféléket, a tejfölt, az ízesítőket, cukrot,a keményítőt és a három tojássárgáját.Kóstoljuk meg, és ízesítsük, ha nem vagyunk elégedettek.
A fehérjéket verjük habbá. A tojáshabot óvatosan forgassuk bele a krémbe, és a masszát öntsük a kekszalapra.

A formát bugyoláljuk be alul jól alufóliába, mert vízfürdőben kell sütnünk, és meg kell akadályozni a víz beszirvárgását a formánkba.Tegyük olyan tepsibe, melyben kényelmesen elfér és töltsük meg a tepsit a tortaforma feléig érő vízzel.

Süssük 45 percig, majd 150 fokon még egy jó 20 percig (legalábbis nekem így lett jó). Amikor kiveszem, még “remeg” a  süti. Ha valamelyest lehűlt, a fridzsiderben tartsuk szilárdulásig!

Ha tetszett, kattints és oszd meg másokkal is!

0 
A+ a-

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

*