Főoldal \ Mokkatorta
A+ a-

Mokkatorta recept

Hozzávalók:

Piskóta:
4 tojás
2 nagy evőkanál finomliszt
2 nagy evőkanál rétesliszt
6 g sütőpor
4 evőkanál cukor

grillázsos tészta:
3 tojás
8 dkg cukor
3 dkg darált dió
késhegynyi őrölt fahéj
10 ml víz
5 dkg liszt
5 dkg grillázs
1 ek olaj

krém:
fél liter tejszín
2 evőkanál nescafe
30 dkg fehér csoki
20 g zselatinfix

máz:
20 dkg fehér csoki
17 dkg sűrített tej
1 ek nescafe

kávé, cukor és rum a piskóta áztatásához
díszítéshez:
csoki kávészemek
csokilapocskák

Recept:

Igazi gazdag ünnepi grillázsos torta.

A piskótához melegítsük elő a sütőt 190 fokra. A tojásfehérjéket verjük fel egy csipet sóval kemény habbá. Keverjük bele a fele mennyiségű cukrot (2 ek). A sárgájákat addig keverjük a maradék cukorral, míg vajfehérségű lesz. Óvatosan öntsük rá a fehérjehabra, laza mozdulatokkal széles fakanállal keverjük bele. A liszttel elkevert sütőport több részletben szitáljuk hozzá, és finoman keverjük el. A hab ne törjön össze.

Kisebb tortaforma (22 cm) alját béleljük ki sütőpapírral. Simítsuk bele a  masszát. Ha megemelkedett a tészta, mérsékeljük a hőt 160 fokra és süssük addig, míg a tészta közepébe szúrt villára vagy hústűre nem ragad massza, illetve addig, míg a tetejét megfogva már nem a „zacskózizegéshez” hasonló hangot adja. A kész piskótát hűlés után kétfelé vágjuk.

A grillázslaphoz a tojásfehérjéket verjük fel egy csipet sóval kemény habbá. A sárgájákat  cukorral, a dióval, a fahéjjal és a vízzel keverjük jól ki. Adjuk hozzá a grillázst,a  lisztet, majd forgassuk bele fakanállal óvatosan a fehérjehabot, végül az olajat.

Ezt a  masszát is bélelt aljú kapcsos tortaformában süssük 170 fokon, kb 30-35 percig. Tűpróbával ellenőrizzük, átsült e a tészta.

A sima piskótát kávé, cukor és rum  elegyével (kóstoljuk meg!) óvatosan öntözzük meg. Erre jön az első réteg krém. A krémre kerül a grillázstortalap, majd megint krém és végül a másik piskótalap, amit szintén öntözzünk meg. Tetejére kerül a máz.

A krémhez kevés tejszínben olvasszuk fel a nescafet, majd a csokit és a maradék tejszínt olvasszuk össze, hűtsük jól be. Ha nem elég édes, porcukorral ízesítsük.
Ha jó hideg, egyszerűen verjük fel habbá, és tegyünk bele egy zacskó zselatinfixet, ez biztosítja a tartást.

A mázhoz olvasszuk meg óvatosan és lassan a fehércsokit a sűrített tejjel, és oldjuk fel benne  a nescafet. Gyorsan kell elsimítania  torta tetején, mert hamar köt.

A torta tetejét kávécsokiszemekkel, oldalát csokilapokkal díszíthetjük.

<h2>A csíkos csokilapok elkészítése:</h2> A fehércsokit (1 tábla) 1 ek olajjal olvasszuk fel. Sütőpapíron terítsük ki, majd a ha kezd szilárdulni fésűkártya segítségével “fésüljük meg”. Ha megszilárdult, étcsokit olvasszunk meg 1 ek olajjal, és simítsuk rá óvatosan. Ha megszilárdult, bármilyen formára vághatjuk.

Lelőhely: a grillázst, a csokikat, a kávészemeket (köszönöm, Évi!) ismét az Ázsia bt boltjában (Vásárcsarnok fszt) találtam.





Mokkatorta bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. ILDIKO hozzászólása:

    Szia Gasztromanko!
    Most nezegettem a Mokkatorta recidet es ugyancsak nyalogatom a szamat.Ha lesz idom szeretnem megsutni majd.Azonban nem tudom hogy mennyi a csoki es a suritett tej pontos adagja amit irsz, es a sutopor. En Hollandiaba elek es itt tobbfajta es masmeretu aronyu dolgokat lehet kapni. Megkerlek, megtudnad esetleg grammban adni a leirtakat? Az itteni suritett tej Pl konzervbe van es azt hiszem 370gr-os./?/ A csoki 100gr-osok. /?/ Sutopor azt hiszem 1 zacsi itt 16gr-os.
    Elore is koszonom!! Nem cikizeskent irtam! Szia es meg sok szerencses sutogetest!

    ILDIKO

  2. ILDIKO hozzászólása:

    Szia Zsofi!

    Nagyon koszonom hogy segitettel! Biztosan megfogom majd sutni, mert igazi gusztin nez ki. Jelenleg faslizva van a kezem mert leestem a lepcsorol. de ami kesik nem mulik. Hozok majd fotot.
    Szia! Kellemes hetveget es jo sutogeteseket!
    ILDIKO

  3. ILDIKO hozzászólása:

    Szia Zsofim!
    Elkoltoztunk egy masik hazba ahol a lakasban lepcso van.Este leestem 4 lepcsofokot es a balkezemre erkeztem le ugymond.Nem tort el, de jol megzuzodott esmost azt nyogom egyenlore.Ha jobban lesz majd megsutom a tortat.
    Szia: ILDIKO

Várom a hozzászólásokat!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Spam Protection by WP-SpamFree